Erő

Erő

Szeretnék megosztani veletek egy mély gondolatot arról, hogy hol lakik bennünk az erő.

Fontos a fizikai erő.

Fontos, hogy a testünk egészséges legyen , hogy legyen energiánk , állóképességünk, hogy bírjuk a mindennapokat.

De vajon tényleg az az erő, amikor újra és újra erőn felül teljesítünk?

Amikor még ezt is elvállaljuk. Még ezt is kibírjuk. Még ezt is megoldjuk. Még egy kicsit meghúzzuk magunkat. Aztán egyszer csak a test jelez. Elfárad. Kimerül. Fáj. Megbetegszik. És ott állunk a kérdéssel: Hol a kiút?

Merre van az az ösvény, amin elindulhatok? Egyedül kell bejárnom? Kapcsolódhatok? Kérhetek segítséget? Mennyire kell kitartónak lennem? Egy hónapig? Két hónapig? Egy évig? Két évig? Öt évig? Honnan tudom, hogy jó irányba megyek? És talán a legfontosabb kérdés: Le tudok-e végre csendesedni annyira, hogy meghalljam a saját válaszaimat? Csupa-csupa kérdés.

És közben talán azt várjuk, hogy valaki majd megmondja. Megmondja, mit csináljunk. Merre induljunk.

Mit hagyjunk abba.

Mibe kapaszkodjunk.

Pedig vannak válaszok, amelyeket csak önmagunkban találhatunk meg. És amikor eljutunk ahhoz a lépcsőfokhoz, hogy őszintén fel merjük tenni magunknak ezeket a kérdéseket, akkor talán már túl is vagyunk a legnehezebb részen. Megtaláltuk az erőt.

Nem feltétlenül azt az erőt, amellyel még többet tudunk elviselni. Hanem azt az erőt, amellyel végre kimondjuk:

„Így tovább nem szeretném.” És ez óriási különbség. Mert az erő nem mindig a küzdés.

Néha az erő a megállás. Néha a segítségkérés. Néha egy határ meghúzása. Néha annak elfogadása, hogy valamihez idő kell. És néha az, hogy újra és újra visszatérünk ahhoz az úthoz, amelyről már tudjuk, hogy nekünk jó. Mert van itt még valami, amiről nagyon fontos beszélni.

Nem engedhetem ki a kezemből a saját folyamatomat. Kaphatok segítséget. Lehet mellettem valaki. Lehet egy társ, egy barát, egy szakember, egy coach, aki kísér.

De a saját életemért én vagyok felelős. Más nem tud helyettem változni. Más nem tud helyettem dönteni. Más nem tud helyettem végigmenni az úton. És ha újra összecsapnak a fejem fölött a hullámok , ha elfáradok , ha visszacsúszom a régi működésekbe , akkor nekem kell újra megpróbálnom. Újra megkeresni az irányt. Újra egyenesbe állítani magam azzal, amit én tartok jónak és igaznak a saját életemben. Nem azért, mert mindig erősnek kell lennem. Hanem azért, mert nem adhatom át másnak a saját életem felelősségét. Lehet, hogy kapok segítséget. De senki más nem fogja önként és dalolva feladni a saját idejét , pénzét , energiáját azért, hogy mindezt nekem szentelje. És nem is ez a dolga. Az ő dolga az, hogy mellettem legyen, ha tud és akar. Az én dolgom pedig az, hogy magamért megtegyem, amit meg kell tennem. Talán éppen ezért olyan fontos az a pillanat, amikor végre fel merjük tenni magunknak a nehéz kérdéseket.

Mert onnantól már nem csak sodródunk. Hanem figyelünk. Csendesedünk. Keresünk. Döntünk. És lépünk. Lehet, hogy nem tudjuk még, milyen hosszú lesz az út. Lehet, hogy nem tudjuk, egy hónapig, egy évig vagy öt évig tart-e. Nem is kell tudnunk.

Elég lehet a következő lépést megtalálni.

Aztán még egyet.

És még egyet.

Mert az erő nem az, hogy soha nem esünk el. Hanem az, hogy amikor újra összecsapnak felettünk a hullámok , nem engedjük el magunkat. És talán ez az az erő, amit igazán nem szabad kiengednünk a kezünkből. A saját életünkért érzett felelősség erejét. Mert segítséget kérni lehet. Támaszkodni lehet. Megállni lehet. Elfáradni lehet. De önmagunkat feladni nem kell. Az erő benned van. Lehet, hogy csak elcsendesedésre van szükséged, hogy végre meghalld.

Tegyél egy lépést önmagadért! Foglalj egy 60 perces coaching alkalmat.

Telefonszámom: +36 30 546 9084

E-mail: sashegyizsofi@gmail.com