Csend

  Te szereted a csendet?

Én igen. Nagyon.

Persze, kevés van belőle a mai világban. Ritkán találni olyan pillanatot, amikor valóban csend van körülöttünk. Ott az élet.

A család.

A munkahely. 

A határidők.  

A telefon.

A közösségi média.  

Az üzenetek.  

A teendők.  

A folyamatos információáradat.

És ez a sok-sok zaj közben észrevétlenül eltereli a figyelmünket arról, ami talán a legfontosabb lenne:

Rólunk.  

A saját gondolatainkról.

A saját érzéseinkről.

 Arról, hogy mi van bennünk. 

Pedig ha keressük a csendet, előbb-utóbb megtaláljuk. Lehet, hogy először csak egy percre. Aztán öt percre. Később talán egy negyedórára is.

És közben felmerül bennem egy kérdés: Vajon tényleg el kell lopnunk a csendet a napunkból? Miért érezzük úgy, hogy az a néhány perc, amit magunkra fordítunk, valami olyasmi, amit csak akkor engedhetünk meg magunknak, ha már minden mással végeztünk?

Nem lehet, hogy éppen fordítva van? Hogy nem akkor kell csendet keresnünk, amikor már teljesen elfáradtunk, hanem akkor is, amikor még csak éppen kezdünk elveszni a saját életünkben? Én mostanában tudatosan keresem a csendet.

Reggel, munkába indulás előtt.

Amikor a család már elindult otthonról, én pedig még nem vagyok úton. Csak ülök egy kicsit. Nem csinálok semmit. Nem nézem a telefonom.

Nem intézek el még gyorsan valamit. Csak vagyok.

Vagy amikor elindulok valahová, adok magamnak még öt percet, és az autóban maradok. Nem azért, mert nem tudtam kiszámolni az utazási időt. Hanem azért, mert nem szeretnék mindig rohanni.

Néha pedig tudatosan kimegyek egy parkba.

Lehet körülöttem gyerekzsivaj,

kutyaugatás,

beszélgetés, városi zaj. Mégis más. Mert ilyenkor nem a feladatok pörögnek a fejemben. És talán ez a lényeg. A csend nem mindig azt jelenti, hogy körülöttünk nincs hang. Néha azt jelenti, hogy végre elhalkul bennünk a zaj. Mert ha folyamatosan mások gondolatai, elvárásai, problémái, üzenetei és feladatai pörögnek a fejünkben, akkor vajon mennyire vagyunk jelen a saját életünkben? Lehet, hogy fizikailag ott vagyunk. Megcsináljuk, amit kell. Dolgozunk.

Főzünk.

Bevásárolunk.

Szervezünk.

Válaszolunk.

Megoldunk.

De közben vajon halljuk még a saját hangunkat?

Talán ezért van szükségünk a csendre.

Nem azért, hogy elmeneküljünk az életünkből.

Hanem azért, hogy újra megérkezzünk benne.

Hogy meghalljuk azt is, amit a nagy zajban már nem veszünk észre.

Egy gondolatot.

Egy érzést.

Egy felismerést.

Vagy egyszerűen csak azt a halk belső hangot, amelyik azt mondja: „Itt vagyok. Figyelj rám egy kicsit.”

Én mostanában figyelek. Keresem a csendet. És egyre kevésbé érzem úgy, hogy ezt a néhány percet el kellene lopnom a napomból. Talán inkább visszaadom vele magamnak a napomat.

Te mikor voltál utoljára igazán csendben? Nem csak körülötted. Hanem benned is? Ezen elmélkedem mostanában. 

Tegyél egy lépést önmagadért! Foglalj egy 60 perces coaching alkalmat.

Telefonszámom: +36 30 546 9084

E-mail: sashegyizsofi@gmail.com