Te bírod-e a jót?

Te bírod-e a jót?

Van egy érdekes kérdés, amit ritkán teszünk fel magunknak: Elbírom a jót? Nem azt, amikor minden nehéz. Nem azt, amikor küzdeni kell, helytállni, megoldani, elintézni. Hanem azt, amikor adnak.

Amikor valaki azt mondja:

„Ezt most én fizetem.”

„Gyere, meghívlak vacsorázni.”

„Nagyon jól csináltad!”

„Segítek neked.”

„Pihenj, majd én megcsinálom.”

Vajon mit érzünk ilyenkor? Örömöt? Hálát? Vagy rögtön jön bennünk egy kis feszültség? ⚡„Jaj, ez túl drága.”

⚡„Nem kellett volna.”

⚡„Majd én megcsinálom.”

⚡ „Ugyan, ezért ne dicsérj!”

⚡ „Nem nagy dolog, bárki meg tudná csinálni.”

Vajon tudunk-e elfogadni?

✨El tudunk-e fogadni egy magasabb munkabért anélkül, hogy rögtön azt gondolnánk: „Biztosan nem érek ennyit”?

✨El tudunk-e fogadni egy vacsorameghívást a férjünktől anélkül, hogy azt mondanánk: „Ne költs ennyit, inkább maradjunk otthon”?

✨Egy családi összejövetelen tudunk-e háziasszonyok lenni, és nem cselédlányok? Tudunk-e leülni, beszélgetni, nevetni, enni, inni, és hagyni, hogy mások is segítsenek? Vagy automatikusan felpattanunk? „Segítsek valamiben?” „Főzzek egy kávét?” „Elpakoljam?” „Mosogassak?” És amikor vendégségben vagyunk, vajon tényleg vendégek tudunk lenni? Vagy még ott is dolgozni kezdünk?

✨ És vajon elfogadjuk-e a gyerekeinktől a szeretetet? El tudjuk-e fogadni, amikor a kamasz gyerekünk egyszer csak odatesz elénk egy csésze kávét? Nem azért, mert megkértük rá. Hanem mert eszembe jutottál, anya. Le tudunk-e ülni, és egyszerűen csak azt mondani: „Köszönöm. Ez nagyon jól esik.” Nem kell viszonozni. Nem kell azonnal visszaadni. Nem kell azt mondani: „Jaj, ugyan, nem kellett volna.” Csak elfogadni. És a dicséret? Mi történik bennünk, amikor egy kollégánk azt mondja: „Nagyon jó volt, amit csináltál.” Vagy a portás megjegyzi: „Mindig olyan kedves vagy.” Vagy valaki azt mondja: „Nagyon jól áll neked ez a ruha.” Képesek vagyunk egyszerűen azt mondani: „Köszönöm.” Vagy rögtön megmagyarázzuk, miért nincs igaza? „Á, ugyan már…” „Most éppen jól sikerült.” „Más is meg tudta volna csinálni.” „Csak azért mondod, mert…” Mintha a dicséretet is meg kellene érdemelnünk még egyszer.

✨Talán nem is a jót nehéz megkapni… Hanem azt nehéz elhinni, hogy nekünk is járhat. Sokunk számára a teljesítmény, a hasznosság és az adás lett az önérték bizonyítéka. Akkor érezzük magunkat értékesnek, ha dolgozunk. Ha segítünk. Ha gondoskodunk. Ha másoknak szükségük van ránk. És közben észrevétlenül megtanuljuk: adni könnyebb, mint kapni. Mert amikor adunk, kontrollálunk. Amikor elfogadunk, egy pillanatra kiszolgáltatottá válunk. És talán éppen ezért az elfogadás is egyfajta önismereti tükör. Próbáld ki ma! Ha valaki megdicsér, ne magyarázkodj. Csak mondd: „Köszönöm.” Ha valaki meghív valamire, ne keresd rögtön az olcsóbb megoldást. Engedd, hogy most ő adjon. Ha valaki segíteni szeretne, ne automatikusan mondd: „Nem, köszönöm, megoldom.” Hanem próbáld ki: „Igen, köszönöm.” És ha egyszer a gyereked, a párod, a barátnőd vagy akár egy idegen ember valami jót ad neked, ne siess tovább. Állj meg egy pillanatra. Érezd meg. Milyen érzés kapni? Mert lehet, hogy nem az a kérdés, hogy megérdemled-e a jót. Hanem az, hogy: Elbírod-e? Elbírod-e, hogy valaki gondoskodik rólad? Elbírod-e, hogy nem kell mindig erősnek lenned? Elbírod-e, hogy nem kell mindent neked megoldanod? Elbírod-e, hogy valaki meglátja benned az értéket, és ezt ki is mondja? És talán a legfontosabb: Elbírod-e azt az életet, amelyben nemcsak adsz, hanem végre te is kapsz?

Tegyél egy lépést önmagadért! Foglalj egy 60 perces coaching alkalmat.

Telefonszámom: +36 30 546 9084

E-mail: sashegyizsofi@gmail.com