Szégyen

Amikor szégyelljük a problémánkat – és ezért egyedül maradunk vele

Van, amikor nem maga a probléma fáj a legjobban. Hanem az, hogy szégyelljük, hogy egyáltalán problémánk van.

Szégyelljük, hogy nem bírjuk.

Szégyelljük, hogy elfáradtunk.

Szégyelljük, hogy a házasságunkban vannak nehézségek.

Szégyelljük, hogy a munkában nem vagyunk mindig erősek, magabiztosak és sikeresek.

És talán azt is szégyelljük, hogy segítségre lenne szükségünk.

De vajon honnan tanultuk ezt? „Légy jó! Légy erős! Ne hozz szégyent ránk!” Sokunknak már gyerekkorban megtanították, hogy akkor vagyunk szerethetőek és értékesek, ha jól teljesítünk. Ha jó gyerekek vagyunk. Ha jó jegyeket kapunk. Ha nem okozunk gondot. Ha összeszedjük magunkat. Ha kibírjuk. Az iskolában megtanultuk, hogy hibázni nem jó. A családban megtanulhattuk, hogy bizonyos dolgokról nem beszélünk. A környezetünk pedig sokszor azt erősítette meg bennünk, hogy az erős ember nem panaszkodik. Így aztán felnőttként is visszük tovább ezt a mintát. A házasságunkban próbálunk helytállni. A gyerekeink mellett próbálunk helytállni. A munkahelyünkön próbálunk helytállni. És közben kialakulhat bennünk egy láthatatlan szabály: „Nekem ezt egyedül is meg kell oldanom.” De mi történik, amikor valami mégsem megy? Először talán csak elhallgatjuk. Azt mondjuk: „Nincs semmi baj.” „Majd elmúlik.” „Másnak is nehéz.” „Nem akarok panaszkodni.” „Nem akarom, hogy gyengének lássanak.” Aztán egyre több energiát fordítunk arra, hogy elrejtsük a problémát, mint arra, hogy megoldjuk. És közben egyre magányosabbak leszünk. Mert miközben kívülről minden rendben lévőnek tűnik, belül ott van a kérdés: „Miért nem tudom ezt én megoldani?” És talán még egy fájdalmasabb gondolat: „Mi baj van velem?” Pedig lehet, hogy nincs veled semmi baj. Lehet, hogy egyszerűen csak van egy helyzet az életedben, amelyhez most már nem elég az, amit eddig tudtál. A segítségkérés nem kudarc Talán az egyik legnehezebb lépés éppen az, hogy kimondjuk: „Ezzel most egyedül nem boldogulok.” Ez nem gyengeség. Ez önismeret. Mert segítséget kérni azt jelenti, hogy felismerem: van egy pont, ahol már nem akarok tovább ugyanúgy működni. Nem akarom tovább eljátszani, hogy minden rendben van. Nem akarom tovább magamra venni azt a terhet, amit egyedül cipelek. És nem akarom tovább szégyellni azt, amivel valójában dolgom lenne. Nekem egyedül nem ment. Talán ezt a mondatot a legnehezebb kimondani. „Nekem egyedül nem ment.” De lehet, hogy éppen ez a mondat nyit ki egy ajtót nálad is. Mert amikor már nem kell bizonyítanod, hogy erős vagy, elkezdhetsz valóban foglalkozni azzal, ami fáj. Lehet beszélni róla. Lehet segítséget kérni. Lehet ránézni arra, hogy honnan hozod ezt a működést. És lehet megtanulni valami újat: hogy nem attól vagy értékes, hogy mindig mindenben helytállsz. Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy szerethető legyél. Nem kell mindig erősnek lenned ahhoz, hogy tiszteljenek. És nem kell szégyellned azt, amiben éppen segítségre van szükséged. Talán éppen ott kezdődik egy új fejezet az életedben, amikor először mered kimondani: „Ez most nehéz nekem. És nem akarom többé egyedül cipelni.”

Tegyél egy lépést önmagadért! Foglalj egy 60 perces coaching alkalmat.

Telefonszámom: +36 30 546 9084

E-mail: sashegyizsofi@gmail.com