A saját zeném. A saját utam.

      Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek van egy előre kijelölt medre. Hogy eleve csak sodródunk. Hogy a külvilág alakít bennünket, meg a gyerekkorunk, a családi mintáink, a körülmények, a véletlenek, a veszteségek, az emberek, akik mellettünk vagy ellenünk állnak.

Mint egy csónak, ⛵ amit a hullámzás ide-oda dobál: néha partot érünk, néha zátonyra futunk, máskor csak sodródunk arra, amerre az áramlat visz.

És sokáig ezt természetesnek tartjuk.

Aztán egyszer valami történik. Nekem nem itt kezdődött, de itt erősödött meg újra az érzés. Amikor úgy döntöttem, megtanulok egy hangszeren játszani. És leültem egy zongora elé. 🎹

És ott hirtelen kiderül, hogy a sodródás nem működik.

Mert ha csak hagyjuk, hogy valami történjen, akkor nem fejlődünk. Ha nem a megfelelő tanárt választjuk, elakadunk. Ezért tanárt is váltottam.

❤️ Most jó helyen vagyok.

❤️Érzem.

❤️ Tudom.

Most megvan a bizalom, a kémia, a tisztelet és az inspiráció a tanárom felé. Így a zenetanulásom élővé válik.

A zene nagyon gyorsan megtanít arra, hogy felelősségünk van abban, merre haladunk. És főleg, hogy hogyan haladunk.És talán ugyanez igaz az élet más területeire is.

Nem azért, mert bárki rossz lenne. Hanem mert vannak kapcsolatok, amelyek egy ideig tudnak kísérni bennünket, aztán egyszer csak elfogy belőlük az emelő erő.

A zenetanulás számomra ezért lett sokkal több, mint hangszeres fejlődés. 🎹

Mert amikor elkezdtem zongorázni tanulni, először csak hangokkal ismerkedtem, egyszerű ujjgyakorlatokkal. Ismétlek. Sokszor. Botladozok. Sokszor. Keresem a hangokat, a megfelelő billentést, a megfelelő csuklómozdulatot. Sokszor.

Aztán egyszer csak a tanár mutat valami egészen apró dolgot.

Egy hangsúlyt. Egy kéztartást. Egy finom ritmikai mozdulatot. Egy pedálhasználatot. És hirtelen élet költözik a hangok közé. 🎶

Egyszer csak nem billentyűket nyomunk le. Hanem zenélünk. 🎼

És ez a pillanat döbbenetes.

Mert rájövünk, hogy az élő zene nem a technikából születik önmagában, hanem a figyelemből, az érzékenységből, az odafordulásból és abból a tudásból, amit egy jó mester képes átadni.

Aztán megmutatják a hármashangzatokat. Utalnak arra, hogy egyszer majd összhangzattant is tanulunk.

🎼 Megérezzük, hogy minden mindennel összefügg.

🎼 Hogy a zene mögött egy hatalmas világ van.

És egyszer csak ott állunk egy birodalom kapujában tátott szájjal.

Rácsodálkozunk arra, hogy mennyi mélység, mennyi szépség, mennyi tudás létezik.

És ilyenkor az emberben megszületik valami nagyon fontos: az alázat és a hála. 🙏 

Tisztelet a zene nagyjai felé. És tisztelet azok felé a hétköznapi tanárok felé is, akik ezt a világot megnyitják előttünk.

Mert nem hétköznapi dolog jól tanítani.

Nem hétköznapi, amikor valaki nemcsak információt ad át, hanem hitet, kíváncsiságot, örömöt és irányt is.

A jó zenetanár nem egyszerűen technikát tanít.

Hanem látni tanít.

Hallani tanít.

Figyelni tanít.

És talán végső soron: élni tanít. Nekem most ilyen tanárom van. ❤️

A zene ezért különös tükre az életnek: 

✔ Megmutatja, hogy nem kell örökké sodródnunk.

✔ Hogy választhatunk mestereket.

✔ Választhatunk irányt.

És hogy van olyan út, ahol a kíváncsiságunk, az örömünk és a szépség iránti vágyunk vezet minket a saját birodalmunk felé.

Én így érzem, amikor coachingra érkezik valaki hozzám. Segítek Neki belépni a valódi birodalmába, a saját kapuján, hogy megtalálja az örömet, a szépséget az életében, megtalálja a saját döntési képességét. Hogy tudjon jól ( ! ) dönteni. Rávilágítok, hogy nem kell sodródnia akkor, amikor Ő a hajóskapitány. ⛴

Ha támogatás kell a változáshoz, gyere, várlak! 

https://www.facebook.com/profile.php?id=61575048493826&locale=hu_HU