Virágozz ott, ahová ültettek!

És megint minden olyan nyomott. Hétfő reggel van. Kicsit hűvös, kicsit talán borús. Alapvetően megint minden ugyanolyan. Megint minden szürke. Megint minden a régi. Elmúlt a Húsvét és az Anyák napja. Pünkösd pedig még messze. Megint minden szürke. Pedig nem kellene így lennie. Hiszen a felhők felett mindig kék az ég. Mindig süt a Nap. De a nyárnak, melegnek, napsütésnek sem tudunk felhőtlenül örülni, ha nem készülünk elő. Mit is szoktunk ilyenkor??

Törölköző, strandpapucs, fürdőruha, strandkendő.. Ja! És a fürdőruha. Talán nekünk nőknek, ez okozza a legnagyobb fejtörést. Mert kicsi, vagy nagy. Hol a fürdőruhát gondoljuk nem megfelelőnek, hol a testünket.. Kicsi a mellünk, vagy éppen túl nagy. Kicsi a fenekünk, vagy éppen túl nagy. Kicsi a .. bármink.. vagy túl nagy. Pedig ez semmi másról nem szól, mint az önelfogadásról. Néha látni olyan felnőtt embereket az utcán, a strandon, akik nem előnyös ruhában, mégis vígan lejtenek a létezésben, önfeledten, boldogan. Le sem tudnánk beszélni őket arról, hogy a hordott darab helyett talán valami mást kellene választaniuk.

De álljunk csak meg egy pillanatra! Mit is tanulhatnánk Tőlük?

Lazaságot. Önelfogadást. Önfelszabadultságot. Hogy a boldog létezésünk nem a ruha fazonjától, színétől, a sminkünk és a frizuránk stílusától függ. Egyszerűen szeretnünk kell élni! Talán először kicsi lépésekben kell kezdeni. Öröm a gyerek arcán, mert jó dolog történt vele napközben. Öröm egy beteg arcán, mert már meggyógyult. Öröm egy idős ember arcán, mert elég bölcs, hogy szépnek lássa a világot. Egy napsugaras délelőtt, egy igazán finom kávé, egy jó beszélgetés egy ismerőssel vagy egy ismeretlennel. 

Ezeket mind keresnünk kell, mert bár ott van körülöttünk a boldogság, látnunk kell a fától az erdőt!