Idén tavasszal

Elvetetted? Mármint mit? – kérdezed jogosan. A sulykot? – azt már régen, amikor beleálltam a mókuskerékbe. A magokat? – Á, dehogy! Nem volt időm. De vettem palántát. Azt már elültettem.

És a lelked magjait? – hiszen amit most tavasszal elültettél, azt a májusi eső öntözi, növeszti. A májusi eső aranyat ér – tartja az ősi mondás. De sokszor türelmetlenek vagyunk. Én is észreveszem magamon. Elültetem a virágmagjaimat a balkonládába. Aztán sok-sok napig nem történt semmi. Persze, rögtön azt gondolom, hogy már nem voltak jók a magok, mert régiek. Aztán valami megmozdul. Kibújik egy zöld kis fejecske. Egy. – Na, ja! Gondolhattam volna, hogy abból a sok magból legfeljebb egy fog kikelni. De tévedtem. Másnap megjelenik még 3-4 kis növénykezdemény. Aztán süt a nap és szinte napról napra lehet látni, hogyan növekszenek. Most pedig esik. Nem látványos a fejlődés.

Pedig ha őszinte vagyok és adok néhány percet magamnak a virágláda mellett állva, akkor elkezdek látni. Ahogy a közmondásunk is tartja, „Ne csak nézz, hanem láss is!”. Kell a türelem, mert a föld felszíne alatt igenis van változás. A kis növény kis gyökere teljes erejéből gyűjti az ásványi anyagokat, a nedvességet, tápanyagot, hogy aztán megint nagyot növekedjen. Végül majd szép, színes virág lesz belőle, ami a nyári langyos fuvallatban lengedezik az emberi szemet gyönyörködtetve. De addig még sok időnek kell eltelnie.

Ugyan úgy, ahogy a lelkünkben. Ahogy a tavasz meghozta a nagytakarítás, a lomtalanítás iránti vágyat, cselekedni is kell. Le kell halkítanom a TV-t, a rádiót, a social mediát és fel kell hangosítanom lelkem hangját. Hogy mire vágyom igazán. Ezt már talán Te is hallod. A saját hangodat. De a célhoz vezető utat is meg kell tervezni. Halkítsd le a külső zajokat, hogy halld az esőcseppek koppanását. Hogy meghalld benne az új ritmust. Talán, ha a mókuskerék ritmusán változtatsz, már nem lesz mókuskerék. Új dallam csendül fel. Kívánom Neked, hogy legyen új dallamod, új ritmusod idén tavasszal.