Hulló falevelek
Van valami különösen szép az őszben. Ahogy a fák lassan elengedik a leveleiket. Nem kapkodva. Nem tiltakozva. Egyszerűen csak megérik bennük az elengedés.
A levél, amely egész nyáron árnyékot adott, táplálta a fát, része volt az életének, egyszer csak megsárgul. Majd lehullik. És a fa nem próbálja visszatartani. Talán nekünk, embereknek is van mit tanulnunk ettől.
A nyár számomra a kifelé fordulás időszaka. A hosszú nappaloké, a programoké, a találkozásoké, a pörgésé, a koncerteké, a nagy energiáké. Amikor sok minden történik körülöttünk – és bennünk is.
Aztán egyszer csak megérkezik az ősz. És mintha az élet azt mondaná:
Most állj meg egy kicsit.
Nézz körül.
Nézz befelé. Mi az, amit magaddal szeretnél vinni?
És mi az, amit ideje lenne elengedni? Talán vannak régi szokásaink, amelyek már nem szolgálnak minket. Gondolatok, amelyek évek óta ugyanazt mondják a fejünkben. Kapcsolatok, amelyekből már inkább csak elveszünk, mint kapunk. Elvárások, amelyeknek talán soha nem is kellett volna megfelelnünk. És vannak olyan történetek is, amelyeket újra és újra magunkkal viszünk. Mert megszoktuk őket. Mert ismerősek. Mert azt hisszük, hogy ami eddig velünk volt, annak ezután is velünk kell maradnia. Pedig nem muszáj.
Nem kell mindent továbbvinnünk egyik évből a másikba. Ahogy a fa sem ragaszkodik minden egyes leveléhez, nekünk sem kell kapaszkodnunk abba, ami már nem épít, nem támogat, nem ad hozzá az életünkhöz.
Az elengedés nem mindig veszteség.
Néha éppen azzal teremtünk helyet valami újnak, hogy végre letesszük azt, amit már túl régóta cipelünk. Talán az ősz éppen ezért nem a lezárásról szól. Hanem az összegzésről. Arról, hogy egy kicsit lassítsunk. Hogy visszanézzünk az elmúlt hónapokra, és megkérdezzük magunktól:
- Mi adott nekem ez az év?
- Mi vett el belőlem?
- Mi az, amihez még szeretnék ragaszkodni?
- És mi az, amit most már békével el tudok engedni?
Lehet, hogy nem kell mindent megjavítani. Lehet, hogy nem kell mindent megérteni. Lehet, hogy néhány dolgot egyszerűen csak el kell engedni. Mint a falevelet. Hagyni, hogy lehulljon. És közben bízni abban, hogy ami valóban a miénk, az nem azáltal marad velünk, hogy görcsösen kapaszkodunk belé.
❤️ Hanem azért, mert még mindig van helye az életünkben.
❤️ Én most ezen gondolkodom.
Ahogy lassan közeledik az ősz, egyre inkább érzem magamban is a vágyat a befelé fordulásra. A csendesebb időszakra. Az összegzésre. Arra, hogy megnézzem, melyek azok a „levelek”, amelyeket talán már ideje lenne elengednem. És talán neked is érdemes feltenned magadnak ezt a kérdést: Mi az, amit már nem szeretnél magaddal vinni a következő évszakba?
Tegyél egy lépést önmagadért! Foglalj egy 60 perces coaching alkalmat.
Telefonszámom: +36 30 546 9084
E-mail: sashegyizsofi@gmail.com